2015.03.31. Határtalan
A Határtalan mai adásában magyarországi, kárpátaljai és erdélyi híreket hallhatnak.
Van egy mondás, miszerint „az életet előre éljük, de csak visszafelé értjük meg.” Ezért mindig nagy élményt jelent derűs, életvidám idős emberekkel beszélgetni, akik hálásan tekintenek vissza a múlt nehézségeire is. Dr. Fekete Ágnes a kilencvenkettedik évében jár, az orvostudományok tudósa. A következő percekben arról mesél, hogyan nőtt föl Budaörs-Kamaraerdőn, hogyan járt a reformátusok filléreiből felépített kamaraerdei Erzsébet Árvaházba istentiszteletre, később Ravasz László püspök prédikációira. A riporter Fekete Ágnes.
Március 27-e 1961 óta a színházi világnap. A Kolozsvári Állami Magyar Színház többnapos rendezvénysorozattal ünnepelt, amelynek keretében a kulisszák mögé is betekinthettek az érdeklődök, de színházmozi is működött, illetve miniévaddal lepték meg a közönséget. Nagy Kinga programigazgatóval Mihály Noémi beszélget.
Nyelvi és kulturális sokszínűség Kelet-Közép Európában: Érték és kihívások címmel tudományos konferenciát rendeztek az elmúlt héten Beregszászban, melyre a világ számos pontjáról mintegy 130 szakember érkezett. A tudományos fórumról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézetének vezetőjét a két napos rendezvény egyik fő szervezőjét, Csernicskó Istvánt kérdeztük.
Hernádnémetiben tartotta tavaszi konferenciáját a Magyar Református Presbiter Szövetség Dél-Borsodi Területi Szervezete. A rendezvény központi témája a hitelesség volt. Kojsza Péter összeállítása következik.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





