2015.04.11. Határtalan
Hétvégi összefoglalónkban a Határtalan elmúlt heti híreiből válogatunk.
2015 a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve. Kárpátalján és a legtöbb magyar lakta településen ebbe a kategóriába elsősorban az ún. málenykij robotra elhurcoltak tartoznák, ám nem szabad elfeledkeznünk azokról sem, akiket az 1956-os forradalom vérbe fojtása után hurcoltak a szovjet birodalom eldugott sarkaiba. Közülük jó néhányat előbb az ungvári börtönbe szállították, s ott hallgatták ki őket. Többek között az ezekről készült hivatalos feljegyzéseket kutatja, és próbálja hitelesen feltárni az eseményeket Váradi Natália történész, aki eddigi eredményeit egy forráskötetben tárja a nagyközönség elé. A munkáról Harsányi Andrea kérdezte a szakembert.
Az Almássy Kultúrtörténeti Kör meghívottja Molnár Eszter művészettörténész volt. Az előadás címe: Bolond Istók és a többiek…Weöres Sándor mesevilága. A bemutatóra a Café Bulgakov Irodalmi Kávéházban került sor 2015. március 31-én, este 20 órakor. A szerkesztő Csomos Éva-Zsuzsánna.
1956 az Ukrajna Állambiztonsági Hivatalának ungvári levéltárában őrzött KGB dokumentumok tükrében címmel jelentet meg forrásválogatást Váradi Natália történész. A téma kárpátaljai és egyházi vonatkozásairól Harsányi Andrea kérdezte a szakembert.
Az április 11-ei Magyar költészet napjára három előadással készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Ez alkalommal középiskolás diákok bevonásával is szeretnék színesíteni a műsort. Visky András, az intézmény művészeti vezetője, a szerdai sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy szeretné ezentúl minden évben egy színházi produkcióba bevonni a kolozsvári középiskolás diákokat. A soron következő produkciókról részletesebben Visky András fog beszélni, akivel a sajtótájékoztató után Moni Anita készített interjút.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





