2015.04.14. Határtalan
Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Ökumenikus ifjúsági nyílt napot tartanak a Miskolci Egyetemen május 19-én. A rendhagyó alkalomra már a elkezdődött a készülődés. Magáról az ötlet megszületéséről Rácsok Andrást, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöki titkárát kérdeztük. A riporter Sike Gábor.
A Beregszászi Járási Könyvtárhálózat szervezésében szavalóversenyt tartottak az elmúlt héten Beregszászban. Az irodalmi megmérettetésre több mint versenyző érkezett a járás szinte minden magyar lakta településéről. A szavalatok között üde színfoltként szolgált a sárosoroszi fiatalok műsora, akik megzenésített verseket adtak elő. A rendezvényt több kárpátaljai vállalkozó is segítette, illetve Magyarország Beregszászi Konzulátusa is díjazta a legjobbakat. A rendezvényen a résztvevőket és a szervezőket, valamint Szalipszki Endre beregszászi főkonzult Harsányi Andrea kérdezte.
Társadalmi szerepvállalás és részvétel a XIX. század végén: az EMKE indulása címmel nyílt kiállítás április 10-én a Györkös Mányi Albert emlékházban, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megalakulásának 130. évfordulójára emlékeztek. A kiállítás 2015. május 15-ig látogatható, hétköznapokon 13-17 óra között. A megnyitó után, Gaal György irodalomtörténésszel, Moni Anita beszélget.
Alig van olyan rab, akit valamilyen szenvedély, sőt szenvedélybetegség ne érintett volna meg. Most egy fiatalember beszél életútjáról Csányi Ágnes segítségével, aki kábítószerfüggősége miatt járta a börtönöket.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





