2015.04.15. Határtalan

A Határtalan mai adásában a IV. Zempléni Református Egyházmegyei Kórustalálkozónak idén helyet adó kiskövesdi gyülekezet lelkipásztora, Langschadl István nyilatkozik.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Mészáros János Elek, a Csillag Születik tehetségkutató győztese adott jótékonysági koncertet az arnóti evangélikus templomban. A befolyt adományokból kárpátaljai családokat támogatnak. Kojsza Péter összeállítása következik.

Virágvasárnap negyedik alkalommal került sor a felvidéki Zempléni Egyházmegye gyülekezeti kórusainak találkozójára, amelyen a kórusok bemutatkozhattak énekeikkel és közösen is magasztalhatták Urunkat. A IV. Zempléni Református Egyházmegyei Kórustalálkozó megszervezését ezúttal a kiskövesdi gyülekezet vállalta magára. A megvalósult alkalomról Langschadl Istvánt, a vendéglátó gyülekezet lelkipásztorát, felvidéki munkatársunk kérdezte.

A Beregszászi Járási Könyvtárhálózat szervezésében szavalóversenyt tartottak az elmúlt héten Beregszászban. Az irodalmi megmérettetésre több mint versenyző érkezett a járás szinte minden magyar lakta településéről.  A szavalatok között üde színfoltként szolgált a sárosoroszi fiatalok műsora, akik megzenésített verseket adtak elő. A rendezvényt több kárpátaljai vállalkozó is segítette, illetve Magyarország Beregszászi Konzulátusa is díjazta a legjobbakat. A rendezvényen a résztvevőket és a szervezőket, valamint Szalipszki Endre beregszászi főkonzult Harsányi Andrea kérdezte.

Tartós élelmiszert gyűjt kárpátaljai rászorulóknak a Magyar Református Szeretetszolgálat. Folyamatosan támogatják a Kárpátalján nehéz körülmények között élő családokat, ehhez hétvégén Debrecenben, a Füredi úti bevásárlóközpontban gyűjtöttek adományokat. Ebben az interjúban szólunk arról is, hogy túllépte a regisztrálók száma a tízezret, a 2015-ös Szeretethíd rendezvényre, de a Magyar Református Szeretetszolgálat csak az első 10.000 regisztrálót tudja megajándékozni a pólóval. Körösi Gilicze Rékával beszélgetek. A riporter Kecskés Ákos.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...