2015.04.17. Határtalan

A határtalan mai adásában Magyarország, Kárpátalja és Erdély híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Öt kötet jelent meg a közelmúltban, a Tiszántúli Református Egyházkerület Gyűjteményének gondozásában. A könyveket és azok közül is az utolsót, a Borsos Józsefről, Debrecen város egykori építészéről szóló kötetet a Város Napjához kapcsolódó rendezvények keretében mutatták be. az Apolló moziban. Buzás Bori összeállítása következik.

2012. augusztusában lépett hatályba Ukrajna jelenleg is hivatalos nyelvtörvénye, mely szabályozza a kisebbségi nyelvhasználat kérdését a hétköznapi élet során. Az egészségügyet érintő aktuális jogszabályokról kérdeztük Csernicskó Istvánt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát, a Hodinka Antal Intézet vezetőjét, aki a mögöttünk lévő évben több, az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatos könyv kiadásában és összeállításában is részt vett. A riporter Harsányi Andrea.

Nagy Ibolya munkatársunk beszélget a Tokos zenekar nagybőgősével, Tóth Mártonnal.

Idén először két első osztályt hirdetett meg Sárospatakon a Kisrefi, vagyis a Református Kollégium Gimnáziumához tartozó általános iskola. Az intézmény az eddigi profilja mellett nagyobb hangsúlyt fektet majd a nyelvoktatásra, valamint a reáltantárgyak erősítésére is. Egyebek mellett ezekről beszélgettünk Timáriné Király Sarolta tagintézmény vezetővel. Bódisz Attila riportját hallják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...