2015.04.20. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A világ egyik legjobb felsőoktatási intézményét, az amerikai Harvard Egyetemet is megjárta, ma pedig kétgyermekes családanya és nemzetközi projektekben vesz részt Barati – Stec Izabella, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának 1990-ben végzett diákja, aki a napokban mesélt életéről és tapasztalatairól az intézmény jelenlegi tanulóinak. A gimnázium öregdiákját a vele készült interjú elején Bódisz Attila arról kérdezte, vajon milyen érzés volt 25 év után újra átlépni az egykori alma mater küszöbét?

Ötödik alkalommal adta át a Közösségért Alapítvány a MOL Románia támogatásával tíz kiváló hazai pedagógusnak illetve edzőnek a Mentor díjat április 15-én a kolozsvári Kaszinóban. Az idei ünnepség díszvendége Ivan Patzaichin, többszörös olimpiai bajnok volt. A díjazottak nyolcezer lej pénzjutalomban részesültek. Elsőként Molnár Bánffy Katával, a Közösségért Alapítvány alelnökével beszélgetünk.

Helyreállítanák a mezőzombori református templom tetőhéjazatát. A felújítás több millió forintjába kerül a gyülekezetnek, ehhez gyűjtenek adományokat. A részeltekről Hegedűs Aranka lelkipásztort Kojsza Péter kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...