2015.04.22. Határtalan
A kárpát-medencei református rádiók közös műsorának mai adásában magyarországi, kárpátaljai, és erdélyi híreket hallgathatnak.
Bibliamúzeumot avattak Tiszaderzsen, valamint hálát adtak a megújult templomért is a jelenlévők. Az ünnepi alkalmon Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Buzás Bori összeállítása következik.
Közösségi házat és játszóteret avattak április 18-án Sztánán. A Szilágy megyei településen az utóbbi években újra megmozdult a közösség, ezt nem csak az bizonyítja, hogy a hagyományokat felelevenítve, Kós Károly nyomába lépve, újra elkezdték szervezni a sztánai farsangot, hanem maga a közösségi ház története is erre utal. A közösségi házat ugyanis közel 10 éve kezdték el újraépíteni. Papp Hunor Zsolt lelkipásztorral Kiss Gábor beszélgetett.
Könyvbemutatóval és író-olvasó találkozóval köszöntötték a Magyar Költészet Napját Eszenyben. A nagyszabású rendezvényhez a helyi iskola diákjai mellett a környező települések magyar fiataljai is csatlakoztak. A rendezvényről Birta Zoltán tudósít.
„Egység a sokszínűségben” címmel rendeztek nemzetközi konferenciát Berekfürdőn, a Megbékélés Házában. A tanácskozás témája a Kölcsönhatások a nemzetközi kálvinizmus és nemzeti kálvinizmusok között a liberalizmus és totalitárius rendszerek korában. A vasárnaptól szerdáig tartó konferenciára más földrészek szakemberei is ellátogattak. A helyszínen készült összeállításunkat Kecskés Ákos készítette, Dr. Baráth Bélával, egyetemi docenssel a DRHE Teológiai Intézetének vezetőjével.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





