2015.04.23. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant!

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Most egy különleges, madárcsicsergéses kertbe látogatunk el Tápiószelére, a Növényi Diverzitás Központba. A központ feladata, hogy megőrizze azt a sokféleséget, amit a növényi világ, például a gyümölcsfák jelentenek. A teremtett világ változatosságáról szól majd következő beszélgetésünk, ugyanis ez a központ számos úgynevezett papkertet telepített. Hallhatnak majd két református lelkészt, Orosz Róbertet Tomorról és Hajdú Zoltán Leventét Szóládról, akik maguk is részt vesznek egy ilyen telepítésben. Fekete Ágnes először Veres Emese gyümölcsész koordinátort és Baktay Borbála igazgatót kérdezte.

Az alázatos és őszinte szívből jövő segítség minden kincsnél többet ér. Erre jó példa a búcsúi református gyülekezet is, ahol a 90-es évek első felében néhány asszony úgy döntött, hogy lehetőségeikhez mérten tésztakészítéssel próbálnak meg segíteni a körülöttük élő rászorulóknak. Az ötletet tett követte, azt pedig Isten áldása, mert ebből kezdeményezésből nőtt ki a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályán belül működő szeretetkonyha. A búcsúi asszonyokat Nagy Béla főgondnok úr kíséretében Birta Zoltán látogatta meg.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház soron következő előadása egy Lars von Trier kultikus filmjéből rendezett színpadi változat lesz, a Hullámtörés. A rendező Tom Dugdale, egy fiatal amerikai művész, aki már harmadszor rendez Kolozsváron.

Különleges Bibliatanulmányozó sorozat indul májusban a Válóháló szervezésében. Hétről Hétre neves előadók fejtegetik majd a központi témát: Hogyan lesz az újszülöttből érett hívő? Paksy Sándort, a Válóháló vezetőjét hallják. A riporter Papp Andrea.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...