2015.04.27. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma magyarországi, kárpátaljai, és az erdélyi reformátusok életéből hallhatnak híreket.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet az erdélyi (és partiumi) református, unitárius és evangélikus egyházak lelkészképző egyeteme. Államilag akkreditált, egyetemi fokú felsőoktatási intézmény, amelyben 5 éves lelkipásztor képzés és teológiai doktorképzés folyik. A Teológiát, mint non-profit magánegyetemet az említett négy egyház gyülekezetei tartják fenn. Költségvetéséhez kis mértékben járulnak hozzá különböző adományok és a román állam, az alkalmazottak egy részének fizetéskiegészítésével. A beiratkozás felvételi vizsga alapján történik, a helyek számát a fenntartó egyházak határozzák meg, amelyek a végzetteknek állást biztosítanak. A diákok számát a külön engedéllyel felvett magyarországi, kárpátaljai és vajdasági diákok és néhány másodegyetemes hallgató bővíti. Így évente körülbelül 40 lelkészt képez. Dr. Pásztori Kupán Istvánt a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Református Karának teológiai tanárát, az intézmény rektorhelyettesét arra kértük, mutassa be a kolozsvári intézményt. A riporter Kecskés Ákos.

A nők ezer arca címmel szervezett beszélgetést a Petrőczy Kata Szidónia Nőszövetség és az Evangélikus-Lutheránus Püspökség szerda délután, amelynek meghívottja Biró Rozália szenátor volt. A közgazdász végzettséggel rendelkező politikus tizenegy évig töltötte be Nagyvárad alpolgármesteri tisztségét. Biró Rozáliát a beszélgetést követően kérdeztük a riporter Mihály Noémi.

Idén tizennegyedik alkalommal került megrendezésre Ungváron a kárpátaljai református gyülekezetek kórustalálkozója. A nagyszabású rendezvényre a régió minden egyházmegyéjéből érkeztek résztvevők, akik Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspökének nyitó istentiszteletét követően közös énekek előadásával tették még emlékezetesebbé az alkalmat.  A rendezvényről Harsányi Andrea készített összeállítást.

Április 24-én avatták fel az Életfa Családsegítő Egyesület új székházát, amely a Magyar/1989. December 21 utca 78. szám alatt található. A napsütéses székházavató az Életfa Családsegítő Egyesület 10 éves fennállásának nyitóünnepsége is volt egyben. Deme Ilonával, az Egyesület elnökével Mihály Noémi beszélget.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...