2015.05.06. Határtalan

A Határtalan mai adásában beszélgetést hallhatnak a KRISZ kárpátaljai zenekar vezetőjével, akik az 5. Czeglédi Péter Napok keretén belül Ipolypásztón koncerteztek.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Tiszáninneni Református Egyházkerület idén megrendezi Sárospataki nyári gyermek- és ifjúsági táborát hitoktatásban-, illetve gyermek istentiszteleteken résztvevő, valamint az egyházi intézményeinkben tanuló gyermekek számára, július 13.-ától. Jelentkezési határidő május 31-e- mondta rádiónknak Kolumbán Gábor lelkipásztor, akivel Tóth Éva beszélgetett.

A barsi egyházmegyében 5. alkalommal megrendezett egyházmegyei rendezvény, a Czeglédi Péter Napok egyik alkalma az Ipolypásztón, a református templomban tartott KRISZ kárpátaljai zenekar koncertje volt május 3-án, anyák napján. A koncert után felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika a zenekar vezetőjét, Kovács Sándort kérdezte a zenekarról, a háborúról és ittlétükről.

Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, közismertebb nevén a KRISZ a Lendület elnevezést viselő ifjúsági találkozót, melynek témája az idei évben a cselekvő hit volt. Bár az időjárás nem volt épp a legkellemesebb, mégis több száz fiatal gyűlt össze Isten dicsőítésére. A rendezvényen Sipos Józsefet, a KRISZ elnökét és Zán Fábián Sándor püspök urat Harsányi Andrea kérdezte.

Ibrányban a XIV. században épült templomot az évszázadok során többször renoválták, felújították. Az elmúlt két évben újra megújult külsőségeiben, de a két világháború között közadakozásból megépített közel hatvan síppal rendelkező orgonát is rendbe tetették a hívek. Szombaton, hálaadó istentiszteleten dr. Fekete Károly a Tiszántúli Reform Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Az adományozás kapcsán a Kárpátalján élők megsegítéséről is beszélt Zsoldos Barnabás mikrofonja előtt.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...