2015.05.07. Határtalan
A Határtalan mai adásában a Barsi Református Egyházmegye esperesével, Kassai Gyula lévai lelkipásztorral hallhatnak beszélgetést.
Új zsinati jogtanácsost választott a Magyarországi Református Egyház Zsinata. Veres Lajos ügyvéd 12 év szolgálat után váltotta Kocsis Mártát. Az új jogtanácsos azt mondta, azért kaphatta ezt a felelősségteljes posztot, mert a debreceni kollégiumi évek megalapozták a világlátását. Veres Lajost Fekete Zsuzsa kérdezte megválasztása után a zsinati székházban.
Május 6 és 10 között zajlik idén a 22. KMDSZ Diáknapok, a tavalyi évhez képest 3 csapattal is bővült a mezőny. Újdonságnak számít az Ifjúsági Főváros keretében megszervezett Diákolimpia, mely hasonló módon fog lezajlani, mint a Diáknapok, a csapatok viszont a teljes magyar nyelvterületről érkeznek majd. A már megszokott programok és megmérettetések mellett, újak is bekerültek: lesz stafétafutás, néptánc-show és chest-pong is. A kedden tartott diáknapi sajtótájékoztató után, Krippán Kinga főszervezővel, Moni Anita készített interjút.
Százvai László kisvárdai református lelkipásztor volt a meghívott fő előadója a május 2-án tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Lendület református ifjúsági találkozónak, melynek témája idén a cselekvő hit volt. A magyarországi igehirdetővel előadása után Harsányi Andrea beszélgetett.
Az 5. alkalommal megrendezett Czeglédi Péter Napok rendezvénysorozat kiemelt rendezvénye, az egyházmegyei majális volt. Az idei alkalommal Nagyölved adott otthont az 5-600 résztvevős rendezvénynek, melyen az igehirdetés, kulturális programok, koncertek, előadások, gyermek-és ifi-foglalkozás, képzőművészeti és íráspályázat, rétesverseny, kézműves foglalkozás, filmvetítés lés sok más egyéb volt. Az alkalomról Kassai Gyula, lévai lelkész, a barsi egyházmegye esperese mondja el értékelését felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika mikrofonja előtt.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





