A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának május 10-ei ajánlata

A Pátria rádióban május 10-én, a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsorban szó lesz az adópénz kérdéséről, a barsi egyházmegyei majálisról és a nagyidai gyülekezetről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Vajon szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem? Meg kell-e adnunk a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené? – kérdezték Jézustól a farizeusok. Hogy mit felelt erre Jézus és miért? Erről szól igehirdetésében az adópénz fizetése kapcsán Antala Éva nagyölvedi lelkipásztor.

Május elsején szervezték meg a Czeglédi Péter Napok keretében közösségteremtés céljából harmadik alkalommal a barsi egyházmegye majálisát, amelynek ezúttal Nagyölved adott otthont. Az eseményről Kassai Gyula esperes számol be.

Nagyidán a  gyülekezet lelkipásztora Szabó Krisztián, akit a teológiai tanulmányainak befejezése után  2001. október elsején helyeztek ki az egyházközségbe  és azóta is ott szolgál. A közösség létszáma sajnos itt is apad, de reménységre mutató jelek is tapasztalhatóak. Szabó Krisztián lelkipásztorral beszélgetünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...