2015.05.11. Határtalan

A Határtalan mai adásában a Zempléni Református Egyházmegye esperese Kendi Csaba nyilatkozik az egyházlátogatás alkalmával szerzett tapasztalatokról.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Több évtizedes múltja van a Református Óvodapedagógusok Országos Szakmai Találkozójának, amelynek idén Kecskemét adott otthont. Az egyházi intézmények képviselői itt cserélhetik ki tapasztalataikat és értesülhetnek a munkájukkal kapcsolatos újdonságokról, szabályváltozásokról. Az ezévi találkozó kulcs témája a tehetség volt. Erről hallhatják interjúnkat, a riporter Oláh Ilona.

A református egyház bevett gyakorlata szerint a Zempléni Egyházmegye gyülekezeteiben is megtörténtek az egyházlátogatások, amelyek során az egyházközségek presbitériumai számot adtak a gyülekezet életéről, elmúlt évi szolgálatáról, vagy éppen meglévő gondjaikról, nehézségeikről. A gyülekezetek meglátogatásáról, a tapasztalatokról, ill. az egyházmegyéről Kendi Csabát, a Zempléni Református Egyházmegye új esperesét, felvidéki munkatársunk Molnár István kérdezte.

Kárpátalja készen áll! – Máramaros-Ugocsa és Ung után az elmúlt héten a Beregi egyházmegyében is sor került az idei Vakációs Bibliahét bemutatónapjára. A program kidolgozóit és a hitoktatókat benyomásaikról Harsányi Andrea kérdezte.

A gyakran Montessoriként emlegetett Tálentum református iskolában a Montessori Mária által kidolgozott reformpedagógia módszert használják, az állam által előírt kerettantervet is szem előtt tartva. A 15 éves fennállását ünneplő Tálentum Református iskola igazgatójával, Tordai Soós Katával Mihály Noémi beszélget.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...