2015.05.12. Határtalan
A Határtalan mai adásában egy-egy hírt hallhatnak a magyarországi, kárpátaljai, és erdélyi reformátusok életéből.
Fél évszázada kezdődött a kántorképzés a református egyház keretein belül. Erre a jubileumra is emlékeznek május utolsó napján Fóton, azon a kántortalálkozón, ahová elsősorban a tanfolyamok egykori és mai résztvevőit hívják és várják. A riporter Tóth Emese.
2015 Május 9-én egyházkerületi Biblia ismereti vetélkedőre került sor Kolozsváron a Kolozsvári Protestáns Teológián, az eseménnyel kapcsolatosan kollégánk Szecsődi Árpád Zongor Évát a református pedagógiai intézet irodavezetőjét valamint Jenei Tamást a református pedagógiai intézet igazgatóját kérdezte.
A Magyar Református Szeretetszolgálat újabb akciójaként Beregszászban adott jótékonysági koncertet a Schirschadas & Band gospelkórus. A holland dicsőítő csoport egy nyolc fellépésből álló koncertkörút ötödik állomásaként látogatott Kárpátaljára, hogy lelki feltöltődést és vigaszt nyújtson a helyieknek. A Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökével, Pál Sándorral a koncertről és a szervezet jelenlegi akcióiról Harsányi Andrea beszélgetett.
Már elkészültek a legújabb foglalkoztató füzetek, könyvek, játékok és egyéb, a tanulást segítő segédanyagok, a legújabb TITUS nyári táborokhoz. A hitéleti alapítvány ma Miskolcon, két hét múlva Debrecenben tartja immár hagyományos táborfelkészítő konferenciáját.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





