2013.02.18. Határtalan
Összeállításunkban hallhat a kassai Voces énekegyüttes múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
2013-ban is sok fiatal jelölte meg a teológiát mint továbbtanulási lehetőséget. Akik így döntenek, a Kárpátaljai Református Egyház Tanügyi Bizottságának ajánlólevelét kell megszerezzék, ugyanis ezzel a jótállással adhatják be jelentkezési kérvényüket valamelyik magyarországi teológiára. A KRE vezetősége 2011 óta úgy szeretné megkönnyíteni a felvételizők dolgát, hogy lehetőséget biztosít számukra a felkészülésre, ezért féléves felkészítő tanfolyamot szerveznek, melyen idén 22 jelentkező vett részt.
Február 14-én tizenheten vártak bizonyítási lehetőségre a Püspöki Hivatalban, és közülük tizenöten jó tanulmányi eredményeket tudtak felmutatni, így a debreceni, illetve a sárospataki teológiákra kaptak ajánlóleveleket. Fábián Kata elsőként Héder Jánost, az egyházkerület főjegyzőjét kérdezte.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága keddi ülésén meglepőt lépett, a jelenlegi kínálatból a birkózást jelölte „kihagyhatónak", így az került át arra a listára, amely az ötkarikás műsorba kerülésre pályázó sportágakból áll. Mindez azt jelenti: szinte biztos, hogy a birkózás kimarad a 2020-as játékok programjából. A szakma azonban lobbi erejében bízva még nem tartja elveszettnek az ügyet. Gáspár Tamást, a Magyar Birkózó Szövetség elnökét Papp Andrea kérdezte.
A kassai Voces énekegyüttes több mint négy éve hirdeti a zene örömüzenetét. A tíz főből álló énekegyüttes múltjáról, jelenéről, jövőjéről felvidéki munkatársunk Pándy Kovács Tímea beszélget Ferencei Andreával az énekegyüttes karnagyával, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola igazgatóhelyettesével.
2013. február 9-én ünnepelte a kolozsvári Agnus Rádió fennállásának 10. évfordulóját. Az egész napot betöltő programok mellett ünnepi déli magazinnal várták hallgatóikat rádióközelbe, ahova ellátogattak régebbi munkatársaik is. Velük felváltva beszélgetett a műsorvezető, Adorjáni Eszter a kezdetekről, az Agnus rádióhoz kapcsolódó élményeikről, és arról, hogy most mivel foglalkoznak. Miklós György az Agnus Rádió kezdetekor volt része a szerkesztőségnek. Többek között arról mesél, hogy hogyan került a rádióhoz, s arról is, hogy mit jelent számára a közösségi rádió.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





