2015.05.17. Határtalan
A Határtalan hétvégi összeállításában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
A Magyar Református Szeretetszolgálat újabb akciójaként Beregszászban adott jótékonysági koncertet a Schirschadas & Band gospelkórus. A holland dicsőítő csoport egy nyolc fellépésből álló koncertkörút ötödik állomásaként látogatott Kárpátaljára, hogy lelki feltöltődést és vigaszt nyújtson a helyieknek. A Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökével, Pál Sándorral a koncertről és a szervezet jelenlegi akcióiról Harsányi Andrea beszélgetett.
A gyakran Montessoriként emlegetett Tálentum református iskolában a Montessori Mária által kidolgozott reformpedagógia módszert használják, az állam által előírt kerettantervet is szem előtt tartva. A 15 éves fennállását ünneplő Tálentum Református iskola igazgatójával, Tordai Soós Katával Mihály Noémi beszélget. A beszélgetés első részében, amelyet tegnap sugároztunk az iskola megalapításáról illetve a Montesorri pedagógiai módszerről hallhattunk, ma arról lesz szó, hogy hogyan épül fel egy hét a Tálentum Református Iskolában, és hogy hogyan választják ki az itt tanító pedagógusokat.
Ötödik, és egyben utolsó alkalommal szervezett jótékonyági koncertkörutat a Schirshadasj & Band és a Magyar Református Szeretetszolgálat. A holland gospelkórus ennek keretében Beregszászba is ellátogatott, ahol több száz fős közönség előtt adhatták elő Istent dicsőítő énekeiket. A szervezőket Harsányi Andrea kérdezte.
2015 Május 9-én egyházkerületi Bibliaismereti vetélkedőre került sor Kolozsváron a Kolozsvári Protestáns Teológián, az eseménnyel kapcsolatosan kollégánk Szecsődi Árpád Zongor Évát a református pedagógiai intézet irodavezetőjét valamint Jenei Tamást a református pedagógiai intézet igazgatóját kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





