2015.05.21. Határtalan
A Határtalan mai adásában újra a Kárpát-medencében élő reformátusok életének eseményeiből válogattunk.
Véget ért az idei presbiteri és gyülekezeti munkás népfőiskolai képzés a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. A hallgatók kibocsátása alakmából kérdeztük a képzési forma céljáról, jövőjéről Pásztor Gyulát akadémiai lelkészt.
Május 20-a és június 21-e között szervezi meg a második Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált a Steps Egyesület és a Kolozsvári Magyar Opera. A táncfesztiválon számos formabontó és magával ragadó produkció tekinthető meg, helyi művészek és külföldi társulatok előadásában. Kínából, Portugáliából és Görögországból is érkeznek társulatok. A Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválról Szép Gyulát, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját kérdeztük. A riporter: Mihály Noémi.
Az Országos Tudományos Diakköri Konferenciának több évtizedes hagyománya van már Magyaroszágon. Az elmúlt héten ehhez kapcsolódóan műhelytalálkozóra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A szervezőket Birta Zoltán kérdezte.
Eddig már több mint 15 ezren csatlakoztak a Kárpát-medencei református önkéntes napokhoz. A Szeretethíd elnevezésű program május 29-30-án várja az önkénteseket. A Kárpát-medence magyar lakta területeiről is jelentkeztek szép számmal- mondta rádiónknak Vad Lilla, a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes programjainak vezetője.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





