2015.05.23. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
A közösségteremtés, egymás megismerése volt célja annak a gyülekezeti gulyáspartinak, melyre nemrégiben került sor Gáton, a helyi református gyülekezet szervezésében. A meghívottak pedig a helyiek mellett a szomszédos gyülekezetek presbitercsaládja voltak. A résztvevőkkel Harsányi Andrea beszélgetett.
Május 16-án, szombaton 8. alkalommal szerveztek kórustalálkozót V-VIII. osztályos gyerekek számára Kolozsváron. Az esemény helyszíne a belvárosi unitárius templom volt. Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalszövetség elnöke a kórustalálkozó kezdetéről, küldetéséről beszélt. Szerkesztő: Csomos Éva-Zsuzsánna
Lelkészség és méhészet – első hallásra talán furcsa párosításnak tűnik. Ám közel sem az – derül ki Kovács Elemér Radvánszky Ferenc mezőkaszonyi lelkipásztorral készített interjújából, melyben a szakembert a kárpátaljai méhészet jelenlegi helyzetéről és jövőjéről kérdeztük. A felvételt Harsányi Andrea szerkesztette.
Május 20-a és június 21-e között szervezi meg a második STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált a Steps Egyesület és a Kolozsvári Magyar Opera. A táncfesztiválon számos formabontó és magával ragadó produkció tekinthető meg, helyi művészek és külföldi társulatok előadásában. Kínából, Portugáliából és Görögországból is érkeznek társulatok. A STEPS Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválról Szép Gyulát, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját kérdeztük.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





