2015.05.26. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Győrfi Lajos, Magyar Örökség-díjas szobrászművész és fia, Győrfi Ádám szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás Debrecenben, az Árpád téri Református Egyházközség gyülekezeti termében, az Árpád Galériában. A magyar történelem elevenedik fel a látogatók előtt a Püspökladányban élő és alkotó szobrászok első közös tárlatán. Győrfi Lajos nevéhez fűződik például a Berettyóújfalu főterén álló Kádár vitéz lovas szobra. Győrfi Ádám, a lépcsőről lelépő Adyt ábrázoló, élethű szobrát pedig a közeljövőben tervezik felállítani a debreceni Ady Endre Gimnázium előtti téren. A Megformált idő elnevetésű tárlatot július 31-ig lehet megtekinteni. A kiállításon Buzás Bori beszélgetett először Győrfi Lajossal és Győrfi Ádámmal.
Milyen a jó prédikáció? Ezt kérdeztük Kelemen Attilától, aki lelkipásztorként a szószéken hirdeti az igét, a teológián ennek hogyanját tanítja, más esetben pedig ő maga is hallgatja. Kelemen Attilát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyházi gyakorlat és gyülekezetépítés tanárát Moni Anita kérdezte.
Focikupa, körhinta, trambulin, előadások, kézműves és civil sátrak, kulturális műsorok – színes és színvonalas programokkal készültek az I. Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Napra a szervezők, ahová felekezettől és nemzetiségtől függetlenül minden érdeklődőt szeretettel vártak. A rendezvényről Harsányi Andrea készített összeállítást.
Idén újabb hat, a Bekecsi, a Kisvarsányi, a Pákozdi, a Szerecsenyi, a Szikszói és a Tiszakerecsenyi gyülekezet csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat akadálymentesítő programjához. Számukra nemrégiben pályázatindító napot tartottak, ahol a már programban lévő gyülekezetekkel tapasztalatot cserélhettek, megoszthatták örömeiket, nehézségeiket. Vad Lilla programkoordinátort kérdeztük.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





