A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának május 31-ei ajánlata
A Pátria rádióban május 31-én, a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsorban szó lesz nagy parancsolatról, a kárpátaljai reformátusoknak szervezett gyűjtés eredményéről és a megyercsi gyülekezet kórusáról.
Szeresd az Istent és a felebarátodat, válaszolt Jézus az egyik írástudónak a nagy parancsolattal kapcsolatos kérdésére. De miért is fontos ez? Erről szól igehirdetésében Ambrus Erika, az Ipolypásztó-Garamsalló Társult Anyaegyházközségek lelkipásztora.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata február végén hirdetett gyűjtést a Kárpátalján élő reformátusok megsegítésére, amelynek lebonyolítására a Diakóniai Központot kérte fel. A gyűjtés eredményébe és a további tervekbe Ibos Henriettával, a Diakóniai Központ igazgatója nyújt betekintést.
Pár évvel ezelőtt alakult meg Megyercsen a gyülekezet kórusa. Tagjai szívesen járnak az egyházmegyei kórustalálkozókra, egyrészt, hogy megmérettessék énektudásukat, másrészt, hogy másoktól is tanuljanak, tapasztalatokat szerezzenek. Legutóbb Kamocsán mutatták be énektudásukat. A kórus vezetőjével Végső Lászlóval, a gyülekezet lelkipásztorával beszélgetünk.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





