2015.05.27. Határtalan
A Határtalan mai adásában egy-egy hírt hallhatnak a magyarországi, kárpátaljai, és erdélyi reformátusok életéből.
Az egyház nem csak prédikál, hanem gondoz, ápol – így vélekedik Gacsájhi Gábor, a Hajdúnánási Református Gyülekezet lelkipásztora. Éppen ezért az egyházközség működtet óvodát, iskolát, idősek otthonát, legalább 4 ezer emberrel van kapcsolatban. Többek között erről szól a következő beszélgetés.
Kiss Gábor újságírót, az Erdélyi református egyházkerület sajtóreferensét igehallgatóként kérdeztük, hogy szerinte milyen egy jó prédikáció. A riporter Mihály Noémi.
A Magyar Földművelésügyi Minisztérium a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel karöltve támogatási megállapodást kötött négy kárpátaljai civil szervezettel, melynek értelmében huszonegy millió forint támogatásban részesül több mint 500 családi gazdaság. Simon Attila államtitkárt a szerződés aláírása után Kovács Elemér kérdezte.
Az évszázadok alatt patinássá vált templomi kegytárgyak időnként felújításra, polirozásra szorulnak. A Szatmári Egyházmegye papjai erről saját szemükkel győződtek meg és minden bizonnyal élnek is a lehetőséggel. A riporter Zsoldos Barnabás.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





