2015.05.29. Határtalan

A Határtalan mai adásában debreceni, erdélyi és budapesti híreket hallhatnak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Megtartotta 4. Családi Napját a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség. A minden generációt megszólító és átfogó nap célja, hogy a nagy létszámú gyülekezet különböző korosztályú tagjai találkozzanak és megismerkedjenek egymással.  Buzás Bori összeállításában először Vad Zsigmondot, a Debreceni Református Egyházmegye esperesét, a nagytemplomi gyülekezet lelkipásztorát hallják.

Értékelő sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt a musai Muszáj civil kezdeményező csoport az Ezer per tavasza figyelemfelkeltő és jogérvényesítő kampánya kapcsán, amelynek célja, hogy pert nyerve a polgármeseteri hivatal ellen, kikerüljenek a kétnyelvű városnévtáblák. A csoport tagjai a kolozsvári magyar és román, politikai illetve kulturális élet ismert szereplőit kérték fel az ügy támogatására felperesként. A sajtótájékoztatón jelen volt Horváth Anna, alpolgármester, Visky András a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója, Soós Anna rektorhelyettes (BBTE), Szép Gyula a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Gergely Balázs a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Vákár István, a megyei tanács megbízott elnöke, Tonk Márton, a Sapientia EMTE dékánja,  Lucian Nastasă, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Csoma Botond, a kolozsvári helyi tanács soros elnöke, valamint Oláh Emese és Geréd Imre városi tanácsos. 

Nyáron már fogadhat vendégeket Budapesten az Anyák Háza, amely a Bethesda Gyermekkórházban működik majd. A beteg gyermekek szüleinek a kezelés idejére átmeneti otthont biztosító intézmény teljes egészében novemberre készül majd el. Bencze János diakóniai igazgatóval Papp Andrea beszélget.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...