2015.05.30. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
Az ókori görög kultúra hangulatát idézték meg idén a beregszászi Bethlen-gimnázium diákjai a BMG-nap keretében. Az iskola diákönkormányzata által szervezett eseményen Birta Zoltán beszélgetett a szervezőkkel.
A pünkösd szerepe életünkben. Hogyan viszonyuljunk hozzá, miként tudunk elcsendesedni, és az ünnepre hangolódni? Pál Árpád Csabával, negyedéves protestáns teológia hallgatóval ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk. Összeállításunkból megtudhatják, a 21. századi embernek mit jelent a pünkösd ünnepe.
A Magyar Földművelésügyi Minisztérium a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel karöltve támogatási megállapodást kötött négy kárpátaljai civil szervezettel, melynek értelmében huszonegy millió forint támogatásban részesül több mint 500 családi gazdaság. Simon Attila államtitkárt a szerződés aláírása után Kovács Elemér kérdezte.
Kiss Gábor újságírót, az Erdélyi református egyházkerület sajtóreferensét igehallgatóként kérdeztük, hogy szerinte milyen egy jó prédikáció.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





