2015.06.05. Határtalan
A Határtalan mai adásában a Felvidéki Magyar Mentálhigiénés Közösség vezetőjével, Szathmáry Zsuzsanna, nagykálnai lelkipásztorral hallhatnak beszélgetést.
Kétszáznyolcvan helyszínen dolgoztak Kárpát-medence szerte a Szeretethíd református önkéntes napok résztvevői május utolsó hétvégéjén. A rendezvény budapesti megnyitóján művészekkel, önkéntesekkel, egyházi vezetőkkel beszélgettünk az önkéntességről. Valóban őrültnek tartják azt, aki egy önzőnek mondott világban önkénteskedik és másokra szánja idejét? A válasz Fekete Zsuzsa összeállításából kiderül.
A szeptemberben Léván induló mentálhigiénés képzés koordinátorával, a Felvidéki Magyar Mentálhigiénés Közösség vezetőjével, Szathmáry Zsuzsanna, nagykálnai lelkipásztorral beszélget felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika a az induló képzésről és a mentálhigiénés közösségről.
Július 25-én /a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében/ Beregszászban vendégszerepel majd az Egri Szabadtéri Színház társulata, /akik az Agria Nyári Játékok keretében évről évre történelmi vonatkozású darabokat állítanak színpadra./ Kárpátaljára a Fejedelem című szabadtéri rock operával érkeznek, /mely II. Rákóczi Ferenc életét mutatja be. /A rendezvényről kérdeztük a társulat vezetőjét./
Felemelő Erő - Falemelő Erő „ címmel Egyházmegyei ifjúsági nap kínált tartalmas időtöltést az érdeklődők számára szombaton Debrecenben a Széchenyi-kerti Református Gyülekezetben. A rendezvényen készült összeállításunk. A riporter Tóth Emese.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





