2015.06.08. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
A Békés megyei Okányban háladó istentiszteletet tartottak az orgona megújulásáért. Ebben a megyében indult el a Tiszántúli Református Egyházkerület „Hirdesd az igét” programja, az alkalom tiszteletére a liturgiában közreműködtek a békési egyházmegye lelkipásztorai, és presbiterei. Itt készült helyszíni összeállításunkat hallhatják, a riporter: Kovács Zoltán.
Majd Tóth-Mihala Veronika, a Tiszántúli Református Egyházkerület „Hirdesd az Igét!” programjának vezetője beszél az egyházkerület, az egyházmegye és a helyi gyülekezet
együttműködésének lehetőségeiről.
Mit jelent a néptánc és népzene a kárpátaljai magyar gyerekeknek? Erről kérdeztük a Szól a fülemüle I. Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató döntője alkalmából a résztvevő gyerekeket és felkészítő tanáraikat.
„Nagyobb öröm adni, mint kapni, ezt jegyezd meg Péterke” - így emlékezett nagypapájára, Nagy Ödön szórványlelkészre unokája. A Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató című kötetet Kató Béla, az Erdélyi református egyházkerület püspöke méltatta június 4-én, azt is megjegyezve, hogy nem véletlen, hogy ezen a napon, a Trianoni békeszerződés emléknapján mutatják be a könyvet.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





