2015.06.11. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Már tíz esztendeje szolgál Lovász Krisztián a Hajdúsámsoni Református Gyülekezetben. Ars poétikája, a legfontosabb, hogy látszódjanak az emberek. A lelkipásztorral Papp Bea

Először mutatják be magyar nyelven Tábori György, a Budapesten született és Ausztriába emigrált író, Rekviem egy ügynökért című darabját június 15-én a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón Mihai Măniuțiu, a darab rendezője Tábori Györgyöt  egy zseniális szakácshoz hasonlította, aki több, össze nem illő fűszerrel ízesít és végül egy remek ételt kapunk. Tábori fekete komédiájában a szerepjátékok – amelyek folytán a három szuperkém az identitásváltások őrült forgatagába kerül – összezavarják, ugyanakkor elbűvölik a nézőt. A háromszereplős darabban tizenkét karakter jelenít meg a nézők előtt Györgyjakab Enikő, Bogdán Zsolt és Dimény Áron. A darabról Visky Andrást, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatóját Mihály Noémi kérdezi.

Június első hetében utcai evangelizációs alkalmakra került sor Beregszászban, melyre a gyülekezet egy másik határon túli magyar régióból, Felvidékről hívott előadót. Taracközi Ferenc beregszászi, és Mudi Róbert felvidéki lelkipásztort Harsányi Andrea kérdezte.

Napi menü. Ez a címe annak a kötetnek, amely a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg. A könyv gondolatokat, igéket és imádságokat tartalmaz, eddig még semmi rendhagyó nincs a dologban, John Bush illusztrációként szolgáló, szellemes rajzaiban viszont már igen. A kötetet Galsi Árpád fordította és szerkesztette, vele beszélgetett Sike Gábor.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...