2015.06.22. Határtalan
A Határtalan mai adásában magyarországi, kárpátaljai és erdélyi hírekből válogattunk.
A józan kikapcsolódást szeretnék divatba hozni a reformátusok. Fiatalos, barátságos, alkoholmentes szórakozóhelyet nyitott a református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója Budapest szívében, a Kálvin tér közelében. A kávé csak alibi, hiszen mint ahogy Erdős Eszter, a drogmisszió vezetője tartja a problémás iskolakerülő, italozó, drogozó vagy rosszul tanuló fiatalokért nemcsak a szociális ellátó helyeken, a kórházakban, a szakrendeléseken, a bentlakásos drogterápiás otthonokban tehetünk, hanem a hétköznapi élet terein is. Fekete Zsuzsa járt a kávéház megnyitóján.
Kárpátalja lakossága évszázadok óta foglalkozik mezőgazdasággal. A gazdák jelenlegi életéről Tóth Bertalan mezőgecsei földművest Kovács Elemér kérdezte.
Világos beszéd magunkról címmel szervezett beszélgetést a kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely, amelynek a szerdai meghívottja Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke és Lőrinczi Zoltán a Kolozs megyei tanács tagja voltak. A három politikus által a jelenlevők betekintést nyerhettek a megyei és városi tanács munkájába, de Horváth Anna alpolgármester kitért a Korrupcióellenes Ügyészség “betakarítási kampányára”, amely szerinte sokkal árnyaltabb mint, amennyit sikerül a román sajtóból leszűrni.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





