2015.06.27. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában Kárpátalja és Erdély híreiből válogattunk.
Kárpátalja lakossága évszázadok óta foglalkozik mezőgazdasággal. A gazdák jelenlegi életéről Tóth Bertalan mezőgecsei földművest Kovács Elemér kérdezte.
Világos beszéd magunkról címmel szervezett beszélgetést a kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely, amelynek a szerdai meghívottja Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke és Lőrinczi Zoltán a Kolozs megyei tanács tagja voltak. A három politikus által a jelenlevők betekintést nyerhettek a megyei és városi tanács munkájába, de Horváth Anna alpolgármester kitért a Korrupcióellenes Ügyészség “betakarítási kampányára”, amely szerinte sokkal árnyaltabb, mint, amennyit sikerül a román sajtóból leszűrni.
2012. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a Kárpátaljai Református Egyház fogyatékkal élő gyermekek foglalkoztatására létrehozott napközi otthonát Hetyenben. Az egyház által 2006-ban visszavásárolt épület és földtulajdon felújítása hat évet vett igénybe. Az itt dolgozók elhivatott emberek, akik lelkesen és sok-sok szeretettel végzik munkájukat. Az intézmény munkatársaival, Cseresznye Erzsébettel elsőként Birta Zoltán beszélgetett.
Csávossy Györgyöt köszöntötték kedd délelőtt 90. születésnapja alkalmából az Erdélyi Múzeum - Egyesület Természettudományi és Agrártudományi Szakosztálya, valamint a Kolozsvár Társaság által szervezett ünnepségen. Csávossy György magyar költő, színműíró, mezőgazdasági szakíró Temesváron született 1925. június 20-án. A középiskolát szülővárosában a piarista gimnáziumban, a mezőgazdasági főiskolát Kolozsvárt végezte. 1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában, 1953-tól a csombordi mezőgazdasági líceumban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, azóta Nagyenyeden él. 1955 óta közölt verseket. A Csávossy György köszöntésére szervezett ünnepségen pályáját Farkas Zoltán méltatta, Veress Éva természettudományi szakíró pedig a borász-íróhoz fűződő személyes emlékeit elevenítette fel. Mihály Noémi összeállítását hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





