2015.07.01. Határtalan
A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Még a nyáron újra megnyithat a debreceni Református Nagytemplom és a Református Kollégium épülete közötti Emlékkert kávézója, méghozzá most már az egyház fenntartásában. Hosszas egyeztetés után a Debrecen – Nagytemplomi Református Egyházközség kapta meg a működtetés jogát. Ezzel együtt nem csak a helyiség belső felújítása, hanem új funkciók kialakítása is hangsúlyt kapott. Minderről Oláh István lelkipásztor számolt be Oláh Ilona mikrofonja előtt.
Ünnepi istentisztelettel és szeretetvendégséggel adtak hálát Tordaszentlászlón a felújított református templomért. Az ünnepségen részt vettek a szomszéd falvak képviselői, a kárpátaljai Fornosi Református Egyházközség küldöttsége, Adorjáni László, a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség lelkipásztora, illetve a Bethlen Gábor Földész Dalkör. Az istentiszteleti szolgálatot Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese és Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese végezték. A felújítási munkálatokról Mátyás-Péter Mihály gondnokkal Boldizsár Zeyk Anna beszélgetett.
A beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet, azaz a FRIGY, idén lett öt éves. A közösség azokat a református szellemiségű fiatalokat fogja össze, akik szeretnék közösségben megélni hitüket. A FRIGY-ben a diákok lehetőséget kapnak az ismerkedésre, a kapcsolatépítésre, és arra, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet Istenről és az ő szeretetéről. A FRIGY lelkipásztorát, Maksai Attilát Harsányi Andrea kérdezte a tanév végi eseményekről.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





