2015.07.08. Határtalan

A Határtalan mai adásában magyarországi, kárpátaljai és erdélyi hírekből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem szombaton ünnepélyes keretek közt zárta le 2014-2015-ös tanévét, ami különleges volt az intézmény életében, hisz a püspökválasztás miatt egy tanév alatt két rektor is vezette az egyetemet. Az istentisztelettel egybekötött ünnepi tanévzáró közgyűlésen vehették át diplomáikat a végzett hallgatók. Az alkalomról Oláh Ilona riportja következik.

A Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkipásztorai, presbiterei, diakónusai, missziósmunkatársai számára szerveztek szakmai konferenciára június végén Munkácson Küldetésünk katasztrófahelyzetekben címmel. A program szervezőivel, Taracközi Mónika munkácsi lelkipásztorral és egyik előadójával, Osgyán Dániellel Harsányi Andrea beszélgetett.

Július 9-én, csütörtök délután 6 órától az Apáczai Vegyeskar bemutatja a Szép nyári nap című musicalt a Kolozsvári Állami Magyar Operában. Gombár Annamária rendezővel az előadás koncepciójáról, a darabban hallható dalokról, a szereplők kiválasztásáról beszélgettünk.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...