2015.07.09. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Orgonaavató ünnepi istentiszteletet tartottak a Borsod megyei Sajóivánkán. A Németországból származó orgonát Bundzik Tímea, a település református lelkipásztorának, Bundzik Attilának a húga szólaltatta meg. Most az orgonaművész Bundzik Tímeával Kecskés Ákos beszélgetett.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban felhívást intézett a magyar önkormányzatokhoz, illetve a megyei jogú városokhoz, hogy lehetőségükhöz mérten támogassanak kárpátaljai magyar településeket, szolidaritást vállalva, és segítve az ott élő magyar lakosságot. Csepel önkormányzata az elsők között reagált a felhívásra, s 2015 márciusában a képviselőtestület úgy határozott, hogy tízmillió forinttal támogatja a kárpátaljai magyarságot. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet javaslatára esett az önkormányzat választása Beregsomra, Csonkapapira és a Beregszászi 6. Számú Általános Iskolára – mondta el rádiónknak Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, akivel a támogatás átadása kapcsán Harsányi Andrea beszélgetett.
Immár 3. alkalommal vett részt a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet a németországi keresztény fesztiválon, amelyet két évente rendeznek meg evangelikus és református emberek és gyülekezetek számára. A találkozó alkalmával az egyetemi gyülekezet bemutatta a Vagyok, aki vagyok című kiállítását, amely nagy sikert aratott. A találkozóról, illetve a kiállításról Arany Barbara, lelkipásztor beszélt rádiónknak. A riporter Papp Beatrix.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





