2015.07.10. Határtalan

A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kilencedik alkalommal szervezte meg Vakációs Bibliahetét a hajdúsámsoni református gyülekezet. A most vasárnapig tartó táborba az óvodásokat és az általános iskolásokat várták. 9 évvel ezelőtt három napos napközis táborként indult 23 gyermekkel a hét, amely egyhetes programsorozattá nőtte ki magát és most összesen 157 gyermek vesz részt a táborban, akikkel mintegy negyven önkéntes foglalkozik. Buzás Bori összeállításában először Lovász Krisztián lelkipásztort hallják:

A Diakónia Keresztyén Alapítvány egyik legújabb projektje a palliatív ellátás fejlesztését és bővítését tűzte ki célul. Az „Adjunk életet a napoknak és napokat az életnek” mottójú kezdeményezés áprilisban indult és 14 hónapig tart. Stúdióvendégünk dr. Sárosi Arthur a Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatója volt, akivel a palliatív ellátásról beszélgettünk.

Radvánszky Ferenc református lelkipásztor és történész szerint a jelenlegi ukrán válság kialakulása három tényezőre vezethető vissza, pontosabban a történelemben uralkodó szabályszerűségek felrúgása miatt alakultak ki. A lelkipásztor gondolatait Harsányi Andrea rögzítette.

Idén is lesz hittanos napközis gyermektábor a miskolci Nyilas Misi házban. Jelentkezni július 3-án pénteken délután 4 óráig lehet. Csögör Orsolyával a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség beosztott lelkipásztorával Tóth Éva beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...