2015.07.14. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
27 millió forintból, nagyrészt pályázati támogatásból valósulhatott meg a váncsodi református templom külső felújítása. Ebből az alkalomból különleges zenei műsorral fűszerezett hálaadó istentiszteletre várták az érdeklődőket, a híveket szombaton a település templomába. A riporter Tóth Emese.
Pál Nándor a Blythswood Románia Egyesület foundraising (pénzalap gyűjtő) koordinátora volt az Agnus Rádió hétfő reggeli műsorának vendége. A hétvégén zajlott az egyik legnagyobb kolozsvári jótékonysági sportrendezvény, a Swimathon, amelyen az egyesület önkéntes úszócsapata is részt vett. Erről beszélgetett Pál Nándorral Mihály Noémi.
Július 6-a és 8-a között ifjúsági munkatársképzőt szervezett a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség a gyülekezetekben szóló ifjúsági munkások számára. Sipos Józsefet, a KRISZ elnökét Harsányi Andrea kérdezte.
Idén is megrendezték Sárospatakon a helyi református egyházközség nyári gyermektáborát. Bódisz Attila összeállításában elsőként Fodorné Nagy Sarolta lelkipásztor, táborszervező mesél a táborban történtekről.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





