2015.07.15. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a határtalant.
Oláh István lelkipásztor 10 éve szolgál a Debreceni Nagytemplomi Református Gyülekezetben. Ünnepi istentiszteleten hivatalosan is beiktatták tisztségébe. Papp Beatrix beszélgetése következik.
Kovács Zita és Büki Barbara szerzőpáros Thorma János valamint a Bay-gyűjtemény című kötetek bemutatóját tartották július 14-én Kolozsváron, Magyarország Főkonzulátusán. A kötetekről Kovács Zita művészettörténész, a könyvek társszerzője és dr. Bay Miklós műgyűjtő beszélt. A könyveket Murádin Jenő művészettörténész mutatta be. A bemutató után Kovács Zita társszerzőt a Thorma János kötetről kérdezte Boldizsár Zeyk Anna.
A Mezőkaszonyi Református Gyülekezetbe két kedves vendég érkezett július első hetében Bereczky Ildikó és Vályi-Nagy Ágnes személyében. Bereczky Ildikó a Harkányi Református Egyházközség lelkipásztornője, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a délszláv válság idején Magyarországra érkező menekültek elhelyezésében, életük koordinálásában, illetve ő hívta életre a Harkányi Szabadegyetemet is. Vályi-Nagy Ágnes nem Magyarországról, hanem Svájcból érkezett, ahol a Bázel melletti Therwil református lelkésze volt. A lelkésznőkkel és Radvánszky Ferenc mezőkaszonyi lelkipásztorral Harsányi Andrea beszélgetett.
Elkezdődött a nyári kántorképző tanfolyam a Debreceni Református Kollégiumban. A képzés vizsgával zárul és már évtizedes hagyománya van, az ország minden részéből érkeznek ide fiatalok és idősebbek, kortól és iskolázottságtól függetlenül. Tóth Emese összeállítását hallják.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





