2015.07.17. Határtalan

Hallgassa meg a Határtalan mai adását!

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Mindössze 1300 lelkes község a Berettyóújfalutól és Nagyváradtól néhány kilométerre fekvő Váncsod. 23 éve érkezett ide az akkor még pályája elején álló lelkésznő, akinek hosszú évekig egyedül és nőként kellett megbírkóznia a kistelepülés református gyülekezetének építésével, személyének elfogadtatásával és az infrastrukturális feladatok megoldásával. A riporter Tóth Emese.

Kovács Zita és Büki Barbara szerzőpáros Thorma János valamint a Bay-gyűjtemény című kötetek bemutatóját tartották július 14-én Kolozsváron, Magyarország Főkonzulátusán. A kötetekről Kovács Zita művészettörténész, a könyvek társszerzője és dr. Bay Miklós műgyűjtő beszélt. A könyveket Murádin Jenő művészettörténész mutatta be.

A 2011-ben létrejött „Genius” Jótékonysági Alapítvány fő feladata a tehetséges kárpátaljai diákok felkarolása és segítése. Ebből a célból indította útjára a szervezet Kárpátalján azt a tehetséggondozó programot is, melyben a magyar lakta települések általános- és középiskolás diákjai vehetnek részt. A „Genius” tevékenysége az eltelt évek alatt még sokrétűbbé vált. Az itt végzett munkáról, pályázati lehetőségekről Váradi Natália, a jótékonysági alapítvány irodavezetője adott tájékoztatást.

A Debrecen-Bánki Református gyülekezetben idősekre, fiatalokra egyaránt odafigyelnek. Gyönyörű környezetben nap, mint nap találkoznak a különböző generációk. A riporter Papp Beatrix.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...