2015.07.18. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában újra meghallgathatja az Ungvári Református Gyülekezet kórusának ungmogyorósi szolgálata alkalmából Héder János ungvári református lelkipásztorral készített beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Mezőkaszonyi Református Gyülekezetbe két kedves vendég érkezett július első hetében Bereczky Ildikó és Vályi-Nagy Ágnes személyében. Bereczky Ildikó a Harkányi Református Egyházközség lelkipásztornője, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a délszláv válság idején Magyarországra érkező menekültek elhelyezésében, életük koordinálásában, illetve ő hívta életre a Harkányi Szabadegyetemet is. Vályi-Nagy Ágnes nem Magyarországról, hanem Svájcból érkezett, ahol a Bázel melletti Therwil református lelkésze volt. A lelkésznőkkel és Radvánszky Ferenc mezőkaszonyi lelkipásztorral Harsányi Andrea beszélgetett.

Ismét bibliai gyermekhetet tartottak a Kolozsvár Bulgária-telepi református gyülekezetben. Az immár 14. alkalommal megszervezett programról – valamint a kezdetekről – Nagy Melinda főszervezővel Boldizsár Zeyk Anna beszélgetett.

2015. június 28-­án az Ungmogyorósi Református Nőszövetség és az Ungmogyorósi Református Egyházközség koncertet szervezett, melyen fellépett az Ungvári Református gyülekezet kórusa. Ezen alkalmából beszélgettünk az ungvári gyülekezet lelkipásztorával Héder Jánossal többek között a kórus múltjáról és jelenéről. De arról is mesélt milyen érzésekkel érkeztek felvidéki szolgálatra. Erről kérdezte Hozák Viktor felvidéki önkéntes munkatárs

Július 15-én 19 órától ír estre került sor a Kolozsmonostori Református Egyházközség gyülekezeti termében ahol a résztvevők Ír ételt kóstolhattak meg, ír csokoládét ehettek ír táncot táncolhattak és Észak-Írországról hallhattak egy érdekes bemutatót. Az eseménnyel kapcsolatosan hallgassuk meg Gede Csongor Református lelkipásztort.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...