2015.07.20. Határtalan
A Határtalan mai adásában a Zempléni Református Egyházmegye első focibajnokságáról számolunk be.
A Kárpát-medence református értékekről konkrétan fogalmuk sem a szakembereknek. Több mint húsz évvel fogalmazódott meg néhány néprajzkutatóban, muzeológusban, hogy számba kellene venni a keresztelési,úrvacsorai tárgyakat, úrasztali terítőket, stb. A határon túli területek református templomainak értékeit már rögzítették, most a honi templomokban és parókiákban dolgoznak a szakemberek. Zsoldos Barnabás Szatmárban találkozott velük.
Julius 15-én 19 órától ír estre került sor a Kolozsmonostori Református Egyházközség gyülekezeti termében ahol a résztvevők Ír ételt kóstolhatunk meg, ír csokoládét ehettek ír táncot táncolhattak és Észak-Írországról hallhattak egy érdekes bemutatót. Az eseménnyel kapcsolatosan hallgassuk meg Gede Csongor Református lelkipásztor aki a következőket mondotta:
Ifjúsági munkatársképzőt szervezett a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség Nagyberegen. A több napos alkalom főelőadója Kerekes Szabolcs volt, akit a beregi munkáról és életéről Harsányi Andrea kérdezett.
Még a nyári szünidő előtt került sor a felvidéki Zempléni Református Egyházmegye első focibajnokságára, amelyet a kiskövesdi gyülekezet szervezett, s amely rendezvényre az általános iskola felső tagozatos gyermekeit várták. Az egyházmegyei gyermek focikupa szervezéséről, annak hátteréről, ill. a jövőbeli tervekről Molnár István, felvidéki munkatársunk kérdezte a szervező gyülekezet lelkipásztorát, Langschadl Istvánt.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





