2015.08.10. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
A református szociális szolgálatok fejlesztésére nyert 198 millió forintot, uniós forrásból a Magyarországi Református Egyház. A cél az intézmények szakmai munkájának erősítése és összehangolása. Többek között vezető képzéseket tartanak. Valamint felkészítik a munkatársakat arra, hogyan kezeljék a mindennapokban előforduló nehéz helyzeteket. Almási Beatrix összeállításában elsőként Vajda Norbertet a Református Szolgálatfejlesztés szakmai vezetőjét hallják.
A Kárpátaljai Református Egyház idén is megrendezte nyári konfirmandus heteit, mely az elmúlt évtizedekben a helyi fiatalok egyik leginkább várt eseményévé nőtte ki magát. Egyik állandó helyszínként a balazséri Béthel Konferencia Központ már a kezdetektől jelen van. Itt beszélgetett kollégánk Béres László, szernyei lelkipásztorral a hét központi üzenetéről, illetve arról hogyan próbálják az előadások témáját a kamaszkor sajátosságainak megfeleltetni. Riporter: Birta Zoltán.
A Sounds Cluj interaktív zenei projekt a HangZoo zenei csoportosulás kezdeményezése. Az esemény során a járókelők a Karolina téren és a Sétatéren felállított utcai stúdióban kedvükre kísérletezhetnek hangszerekkel, kütyükkel vagy akár saját hangjukkal. A résztvevők által improvizált ritmusok és dallamfoszlányok rögzítésre kerülnek, amelyekből majd kolozsvári zeneszerzők és DJ-k zeneszámokat hoznak létre. A projekt kivitelezéséről, legfőbb céljáról, üzenetéről Koros Fekete Fanni szervezővel Csomos Éva-Zsuzsánna beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





