2015.08.15. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISz) idén is megrendezte megszokott nyári eseményét, a KRISz-hetet, mely augusztus 3–8. között „Hit újratöltve” címmel várta az érdeklődőket. Az alkalomnak új helyszín, a Nagyberegi Református Líceum épülete adott otthont. A program idén is izgalmasnak ígérkezett. Már a tábor indulását megelőző néhány hétben a szervezők kihasználva az internet adta lehetőségeket, a legnagyobb közösségi oldalon ún. „kihívás” formájában osztották meg korábbi élményeiket, tapasztalataikat, emlékeiket a KRISz-héttel kapcsolatban. A kezdeményezés sikereként számos korábbi táborozó csatlakozott a megmozduláshoz. A hét elején Sipos Józseffel a tábor egyik vezetőjével beszélgettünk.
A Sounds Cluj interaktív zenei projekt a HangZoo zenei csoportosulás kezdeményezése. Az esemény során a járókelők a Karolina téren és a Sétatéren felállított utcai stúdióban kedvükre kísérletezhetnek hangszerekkel, kütyükkel vagy akár saját hangjukkal. A résztvevők által improvizált ritmusok és dallamfoszlányok rögzítésre kerülnek, amelyekből majd kolozsvári zeneszerzők és DJ-k zeneszámokat hoznak létre. A projekt kivitelezéséről, legfőbb céljáról, üzenetéről Koros Fekete Fanni szervezővel Csomos Éva-Zsuzsánna beszélgetett.
A Kárpátaljai Református Egyház idén is megrendezte nyári konfirmandus heteit, mely az elmúlt évtizedekben a helyi fiatalok egyik leginkább várt eseményévé nőtte ki magát. Egyik állandó helyszínként a balazséri Béthel Konferencia Központ már a kezdetektől jelen van. Itt beszélgetett kollégánk Béres László, szernyei lelkipásztorral a hét központi üzenetéről, illetve arról hogyan próbálják az előadások témáját a kamaszkor sajátosságainak megfeleltetni. Riporter: Birta Zoltán.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





