A Pátria rádió Világosság református műsorának augusztus 23-ai adásának ajánlata
Augusztus 23-án a 7.05-kor kezdődő Világosság egyházi műsor fő témája Jézus első csodatétele. Összeállításban számolunk be a dunaszerdahelyi kézműves-napközi hittantáborról, valamint szó lesz a Cigánymisszió nehézségeiről és lehetőségeiről is.
Jézus Kánában egy menyegzőn borrá változtatta a vizet. Ez volt Jézus első csodatétele, amelynek üzenetéről Virág Szilvia dunaszerdahelyi beosztott lelkipásztor szól a hallgatókhoz.
Tizenharmadik alkalommal szervezte meg kézműves-bibliai napközis hittantáborát a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség. A négy nap alatt a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány kárpátaljai gyermekmissziós csoportja által készített program alapján négy napon keresztül Eszter királyné történetével ismerkedtek meg a résztvevő gyermekek. A táborról összeállításban számolunk be.
Milyen nehézségekkel kell megküzdenie a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Cigánymissziójának és milyen lehetőségek vannak ezen a területen? Ezeket a kérdéseket boncolgatta doktori értekezésében Tóth Zsuzsanna, a misszió vezetője, amelyet a vele készített beszélgetésben közelebb hozunk a hallgatók számára is.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





