2012.11.14. Határtalan
A Kárpát-medencei Református Rádiók összeállítása Erdély, Felvidék, Kárpátalja és az anyaország híreit tartalmazza.
Kárpátalján közgyűlést tartott a Bereg megyei református presbiterszövetség. A közgyűlésen újraválasztották a szövetség jelenlegi megyei elnökét, Fancsik Zoltánt, illetve a kerületi választásokra Gyurkó Miklóst, a Kárpátaljai Református Egyház Presbiterszövetségének jelenlegi elnökét jelölték.
A választásokról Molnár Sándort, a Beregi egyházmegye főgondnokát, illetve Gyurkó Miklóst és Fancsik Zoltán jelenlegi elnököket kérdeztük. Zán Fábián Sándor püspök a presbiterszövetség munkáját értékelte. Fábián Katalin összeállítását hallják.
10 éves a Kassai Figyelő, a független magyar folyóirat. A lapot önkéntes újságírók tartják életben, semmilyen támogatást nem kapnak. A 2002-es indulás azt jelentette, hogy ezt megelőzően 50 évig nem volt magyar nyelvű újság Kassán. Havasi Ferenc főszerkesztővel beszélgetünk. A riporter Beély Katalin.
44. alkalommal tartották a Kazinczy Napokat Kassán, ahol egyebek mellett a kétnyelvű nyelvi szocializáció, a magyar nyelv megmaradása, anyanyelvi oktatás kisebbségi körülmények között címmel hangzottak el előadások. Az anyanyelv megőrzését szolgálja ez a rendezvény is – mondta Bárdos György a CSEMADOK elnöke, aki arról is szólt: aggasztóak az adatok, hiszen a legutóbbi népszámlálás szerint Kassán a lakosság mindössze 5-6 %-a vallotta magát magyarnak. Bárdos Gyulát hallják.
November 5-én kezdődik a 2. deCAMERon (olvasd: dekameron) Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál a Kolozsvári Kamarazenei Műhely szervezésében. A 10 napos fesztiválról a főszervezőt, Kostyák Előd csellóművészt az Agnus Rűdió munkatársa, Adorjáni Eszter kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





