2015.08.24. Határtalan
A kárpát-medencei református rádiók közös műsorában ma Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből hallhat összeállítást.
Csaknem másfél éve hullik a vakolat az árpád téri templom 4-es főút felőli külső faláról, ezért is volt szükséges megépíteni azt a fedett átjárót, amely a járókelők valamint az autók biztonságát szolgálja. Miután az emberi erőforrások minisztériuma megadta a támogatást az árpád téri ref. templom felújítására, egy év elteltével a napokban megkezdődhetett a felújítás. 360 család tartozik a gyülekezethez, akik nem tudják a templom teljes renoválását magukra vállalni, ugyanakkor még évekkel ezelőtt a beázások ellen minden segítséget megadtak ennek kezelése ügyében. A 103 éves templom megújulásáról és a tervekről Veres János, a Debrecen-árpádtéri Református Egyházközség lelkésze beszélt. A riporter Nemesszeghy Dániel.
Kolozsvár, mon amour! címmel szervezett kerekasztal beszélgetést a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója a Bocskay-házban szerdán délután.
A kerekasztal résztvevői: Kádár Magor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kommunikációtudomány karának oktatója, Seer László, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaságtudomány karának oktatója és Makkay Bence fotóművész.
Augusztus 21–23 között huszonnegyedik alkalommal került megrendezésre a Határokon túli és hazai amatőr színjátszók találkozója. A fesztiválon 5 ország, 7 színjátszó csapata mutatkozott be. A 3 nap gyümölcse 9 előadás, melyeket a szakmai zsűri értékelt és hasznos tanácsokkal látták el a színjátszókat. Nagy Gabriella Gál Natáliát kérdezte, aki a Kárpátaljai csapat meséjét színpadra állította valamint a program szervezőjével, Balázs Mónika Csillával beszélgetett.
A Mi fán terem a Diakónia? kérdéssel kelti fel az érdeklődést a Diakónia Keresztyén Alapítvány a 6. Kolozsvári Magyar Napokon, ahol egy fontos kampányra szeretnék felhívni a figyelmet, valamint a helyszínen az érdeklődők megtudhatják, hogy milyen sok ágra oszlik az alapítvány, többek között a szociális gyerekprogramokra, az otthoni betegápoló szolgálatra, újabban pedig a segítő misszióra. A részletekről Tóth Csilla Katalinnal és Veres Csabával beszélgetettünk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





