2015.08.26. Határtalan

Mit csinálnak a lelkészek nyáron, az iskolai szünidő, a kirándulások, nyaralások időszaka alatt? A Határtalan mai adásában Tóth Árpád, a Garamvezekény-kisölvedi Református Társult Egyházközség lelkésze válaszol erre a kérdésre.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Szövött himnuszok címmel nyílt kiállítás a Kölcsey Központban, amelyen az elmúlt 20 év legszebb hazai kárpitműveit lehet megtekinteni. Az alkotások elkészítése rendkívül aprólékos és sok időt igényel, ugyanis a tárlat vezérmotívuma, a Szent István és műve- Millenniumi falikárpit című mű elkészítése 3 évig tartott, és az első magyar királyunk koronázásának 1000. évfordulója tiszteletére készítette a Magyar Kárpitművészek egyesülete. A tárlat szeptember 6-ig ingyenesen megtekinthető. A kiállítás megnyitóján Bölcskei Gusztáv püspök, a DRHE rektora mondta el köszöntő beszédét és gondolatait. A riporter Nemesszeghy Dániel.

Augusztus 20-án Kárpát-medence szerte Szent István, államalapító királyunkra emlékeztek. Nem volt ez másként Beregszász városában sem, ahol a római katolikus templom és az az előtti tér adott otthont az ünnepségnek, melyet egybekötöttek a „Kárpát-medence kenyere” kezdeményezéssel. A programról elsőként Molnár János esperes, parókust kérdeztük. Riporter: Nagy Gabriella.

Hogy mi csinálnak a lelkészek nyáron? Megtudhatják felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika beszélgetéséből, aki a Garamvezekényi-Kisölvedi Társult Egyházközség és a hozzá tartozó Oroszkai Leányegyház és Csata Szórványgyülekezetének lelkipásztorával, Tóth Árpáddal beszélget.

„Most már 12 éves gyerekek is használnak drogot. Maga a használó a kísérleti egér. Senki nem tudja, mi történik vele. Senki.” Mondja Kékedy-Nagy László Dizájner drogok című előadásában. Ezen drogok használatáról, következményeiről, a függőséget kiváltó tényezőkről az előadóval Mihály Noémi beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...