2015.08.27. Határtalan
A Határtalan mai adásában magyarországi, erdélyi és kárpátaljai hírekből válogattunk.
A karitatív szerveztek idén is segítik a rászoruló családokat a tanév kezdés idején. Iskolatáskát, tanszereket, utalványokat juttatnak el azokhoz a szülőkhöz, akiknek nehézséget okot ezek megvásárlása. A tanévkezdési kampányról a Református Szeretetszolgálatnál, az Ökumenikus Segélyszervezetnél és a Katolikus Karitásznál érdeklődtünk. Összeállításunkban elsőként Gilicze Rékát a Református Szeretetszolgálat szóvivőjét kérdeztük. A riporter Tóth Éva.
Művészet-be-fektetés címmel tartottak kerekasztal beszélgetést augusztus 21-én, 17 órától a Bocskai házban, ahol a meghívottak Székely Sebestyén György galériatulajdonos, Beer Attila műgyűjtő és Veres Szabolcs művész és egyetemi oktató voltak. A beszélgetés a Romániai Magyar Közgazdász Társaság szervezésében zajlott, Jakab Zoltán irányításával. A művészet tematikáját ezúttal gazdasági szempontok szerint járták körbe, és olyan kérdésekre keresték a választ, mint: Lehet-e befektetésként tekinteni a művészeti alkotások gyűjtésére, vagy hogy milyen festményeket, szobrokat érdemes vásárolni? A beszélgetés után Székely Sebestyén Györggyel Moni Anita készített interjút.
Idén is megrendezték New York államban. A világ minden tájáról érkeztek magyar cserkészek, hogy közös élményeket szerezzenek, tapasztalataikat és hagyományaikat (játékokat, népdalokat) cseréljenek. Kárpátaljáról megoszthassák egymással. Kárpátalja legutóbb 15 éve képviseltette magát. Idén 10 fős csapattal indultak az Egyesült Államok felé Jakab Anna Mária vezetésével, aki a 4. Bendász István Cserkészcsapat parancsnoka. Őt kérdezzük most élményeiről, tapasztalatairól... Riporter: Nagy Gabriella.
Hetven hónap – ennyit töltött a szovátai származású Tóásó Előd Bolívia különböző börtöneiben. Mind ahogy azt bizonyára hallották terrorizmussal vádolták a 2009-ben elítélt Tóásó Elődöt, aki filmes munka reményében utazott Bolíviába, majd ez év elején vádalkuval szabadult, áprilisban pedig a Magyar Baptista Szeretetszolgálat hazamenekítette. A különböző börtönökben töltött időről, a szabadulásról és a jövőbeli tervekről beszélgetett Tóásó Előddel Lukács Csaba újságíró péntek délután a New York kávéházban. A beszélgetést követően mi is mikrofonvégre kaptuk az erdélyi származású, Magyarországon élő informatikust. A riporter: Mihály Noémi.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





