2015.09.01. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Több éve támogatja a rossz szociális helyzetben lévő, de tehetséges fiatalok tanulmányait Nyilas Misi Ösztöndíj Programjával a Magyar Református Szeretetszolgálat. A programra idén is lehet jelentkezni, de a 2015-2016-os tanévre már átszervezett, kibővített, újragondolt formában hirdették meg a pályázatot.  A Nyilas Misi Ösztöndíj így már inkább egyfajta tehetséggondozó lehetőség, amiből akár a tudomány, akár a sport, akár a művészet területén forráshoz juthatnak céljaik eléréséhez, adottságaik kibontakoztatásához az általános- és középiskolás diákok, határon innen és túl. A témában Oláh Ilona interjúja következik.

Az elmúlt hétvége igencsak mozgalmas volt a Badalói Református Gyülekezet életében. Szombaton már kora délelőttől várta a község családorvosi rendelőjének egészségügyi csapata a település lakóit a parókia épületében az ún. egészségnap keretében, ahol különböző vizsgálatok elvégzésére volt lehetőség. A nap zárásaként egy különálló program keretében Mészáros János Elek operaénekes és Nagy Anikó énekesnő érkezett a településre, hogy egy felemelő koncertet adjanak a község templomában. A következőkben erről készült összeállításunkban beszélgetünk dr. Jakab Lajossal, a badalói családorvosi rendelő orvosával és Nagy Anikóval a Területi Filharmónia Magyar Melódiák Együttesének szólóénekesével ... Riporter: Nagy Gabriella.

Szeptember 7-e és 10-e között kerül sor az Erdélyi Református Egyházkerület kántortovábbképző tanfolyamára, amelyre ezúttal a kolozsvári és Kolozsvár környéki kántorokat várják. A továbbképzőről Gyenge Jánost, az Erdélyi Református Egyházkerület előadótanácsosát kérdeztük. A riporter: Mihály Noémi.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...