2013.03.04. Határtalan

A nehéz idők nagy gondolatokat, nagy embereket kívánnak. Léva református gyülekezete sokat köszönhet egykori tiszteletesének, Birtha Józsefnek. Mai összeállításunkban őt mutatja be Kassai Gyula lelkipásztor, akit Ambrus Erika kérdezett a lelkész életéről, tettei jelentőségéről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Folytatódik a megemlékezés-sorozat a debreceni Református Kollégium fennállásának 475. évfordulója tiszteletére. Bulik Péter interjúját hallják.

Szász Jenő a Nemzetpolitikai Intézet elnöke a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán a kontrollált visszavonulás lehetőségéről is beszélt. Ennek apropóján kérdeztük Szegedi Lászlót, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadóját. A riporter Mihály Noémi.

Birtha József, a lévai gyülekezet lelkésze volt  1903-1919 között. Lelkész, politikus, közéleti személyiség egyben. Halála 70., születése 135. évfordulóján a gyülekezet és a város magyarsága együtt emlékezett rá egy előadással, melyet a gyülekezet jelen lelkésze, Kassai Gyula tartott.  Ambrus Erika kérdezte.

Hétfőként tartja Beregszászban kerekasztal-beszélgetéseit az egyházkerület nőket, asszonyokat tömörítő csoportosulása, a Lídia-műhely. Ezen a hétfőn a pszicho-terrorról volt szó. Az előadást Tihor Melinda vallástanár, a műhely irodavezetője tartotta. Fábián Kata interjúja következik.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...