2015.09.12. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában a Szürnyegi Református Egyházközségben nemrég beiktatott lelkipásztorral, Kozár Péterrel hallhatnak beszélgetést.
Szeptember elseje az új tanév kezdete. Már hagyomány hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is ezen a napon kezdi a tanévet ünnepélyes keretek között. Az idei ünnepségnek a Beregszászi Római Katolikus Egyház plébánia-temploma adott otthont, ahol egy ökumenikus istentisztelet keretében kérték a történelmi egyházak képviselői az Isten áldását az új tanévre és a tanévkezdőkre. A továbbiakban Nagy Gabriella beszélget Molnár János, római katolikus esperes, parókussal, Domonyi Erik, református lelkésszel, a Kálvin János Református Szakkollégium lelkészigaztagójával és Marosi István görög katolikus főiskolai lelkésszel.
Szeptember 6-án, vasárnap Fülöp István orgonaművész játszott a Kétágú templom orgonájáért. A koncertek az orgonáért sorozattal a Kolozsvár-alsóvárosi gyülekezet 240 éves Kestner-orgonájának felújítására gyűjtenek.
A kolozsvári származású Fülöp István Németországban él, az erfurti evangélikus Martini-Luther egyházközség kántora, 1992 óta egyetemi oktató. Fülöp Istvánnal a jótékonysági koncertet követően beszélgettünk. A riporter Mihály Noémi.
A Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet is megkezdte az idei szemesztert. Már hagyomány, hogy az évkezdő istentiszteleten nemcsak az új tanévre, de magukra az elsősökre is kérik Isten áldását. A szerdai alkalom a sorban az első, de közel sem az utolsó programja a FRIGy-nek. Idén hagyományos és egyben új programokkal is várják a főiskolai hallgatókat, akik közösségbe és Isten közelségébe vágynak. Az új tanév elején Taracközi Ferenc, beregszászi református lelkésszel beszélgettünk. Riporter: Nagy Gabriella.
Még júliusban iktatták be ünnepi istentisztelet keretében a felvidéki Zempléni Egyházmegyéhez tartozó szürnyegi anyaegyházközség, valamint az imregi leányegyházközség lelkipásztori tisztébe Kozár Pétert. A lelkipásztor teológiai tanulmányai befejezését követően már szolgált e gyülekezetekben, majd elkerült innen, de az elmúlt éven a gyülekezetek lelkipásztorául választották és visszahívták. Az ünnepi alkalomról Molnár István felvidéki önkéntes munkatársunk beszélgetett Kozár Péter beiktatott lelkipásztorral.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





