2015.09.22. Határtalan
A Határtalan mai adásban Millisits Mátét kérdeztük arról a kiállításról, amelyet a vizsolyi Biblia 425 éves évfordulójára készített, és amely Királyhelmec mellett már közel húsz helyszínen került bemutatásra.
Jubileumi diplomaosztó ünnepi ülést tartottak szeptember 12-én, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Oratóriumában. Az ünnepségen kitartó munkájuk elismeréséért azok vehették át kitüntetésüket, akik egykor, az intézményben több mint 50 éve diplomáztak lelkész és tanító szakon. Az alkalom ünnepi Istentisztelettel kezdődött. Derencsényi Istvánt, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjét hallják. A riporter Nemesszeghy Dániel.
Majd folytatjuk a Debreceni Református Hittudományi Egyetem jubileumi diplomaosztó ünnepségéről szóló összeállításunkat, amelyen összesen 112-en vehették át arany, gyémánt, vas, rubin és gránit diplomájukat. Arany diploma jár annak, aki 50 éve, gyémánt diploma, aki 60 éve szerezte diplomáját, vas diplomát a 65 éve, rubin diplomát pedig a 70 éve végzettek kapnak. Bölcskei Gusztáv püspök, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora köszöntötte a megjelenteket.
Kulturális Chartát írtak alá Kolozsváron, egy ma délelőtti sajtótájékoztatón, amelynek a Bánffy-palota adott otthont. A kolozsvári interkulturalitás alapelveire, működőképes modelljére javaslatot tevő iratot, a jelenlevő 18 szervezet vezetője írta alá. A charta tartalmáról Hegedűs Csillát az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökét kérdeztük.
„Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!” Szeptember 19-én ünnepélyes keretek között került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepségére, melynek a hagyományoknak megfelelően, idén is a beregszászi református nagytemplom adott otthont. A ceremónia részeként a történelmi egyházak képviselői kértek áldást az új tanévre és a több mint ezer diákra, valamint az oktatókra. A program részeként második alkalommal adták át a Rákóczi-díjakat, melyet idén Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke vehettek át. A következőkben Nagy Gabriella beszélget dr. Orosz Ildikóval, a főiskola elnökasszonyával, Németh Zsolt elnökúrral és Zán-Fábián Sándorral a Kárpátaljai Református Egyház püspökével.
A Vizsolyi Biblia 425 éve címmel készített kiállítást Millisits Máté művészettörténész, amely kiállítással a Szentírás magyar nyelvre fordításának jubileumára, a magyar reformáció gyümölcsére kívánta felhívni a figyelmet a közel húsz magyarországi bemutatás után a Felvidéken található Királyhelmecen is. A kiállítás anyagának összeállításáról, a feldolgozott témáról Molnár István felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Millisits Mátét.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





