2015.09.27. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

„Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!” Szeptember 19-én ünnepélyes keretek között került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepségére, melynek a hagyományoknak megfelelően, idén is a beregszászi református nagytemplom adott otthont. A ceremónia részeként a történelmi egyházak képviselői kértek áldást az új tanévre és a több mint ezer diákra, valamint az oktatókra. A program részeként második alkalommal adták át a Rákóczi-díjakat, melyet idén Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke vehettek át. A következőkben Nagy Gabriella beszélget dr. Orosz Ildikóval, a főiskola elnök asszonyával, Németh Zsolt elnökúrral és Zán-Fábián Sándorral a KRE püspökével.

A Vizsolyi Biblia 425 éve címmel készített kiállítást Millisits Máté művészettörténész, amely kiállítással a Szentírás magyar nyelvre fordításának jubileumára, a magyar reformáció gyümölcsére kívánta felhívni a figyelmet a közel húsz magyarországi bemutatás után a Felvidéken található Királyhelmecen is. A kiállítás anyagának összeállításáról, a feldolgozott témáról Molnár István felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte Millisits Mátét.

Szeptember 19-én immáron harmadik alkalommal rendezték meg Beregszászban a Nyitott Templomok Napja programot az Arc Sacra Fesztivál keretein belül. A program 16 órakor vette kezdetét a Szent képek című kiállítás megnyitójával, ahol Jakab Annamária, a program főszervezője, Gyurin Miklós, Magyarország beregszászi konzulátusának konzulja és Molnár János esperes, plébános köszöntötték az egybegyűlteket. A program további részeként szent misén, koncerten és templom-toronytúrán is részt vehettek az érdeklődők. Nagy Gabriella a program főszervezőjével, Jakab Annamáriával beszélgetett...

Kulturális Chartát írtak alá Kolozsváron, egy ma délelőtti sajtótájékoztatón, amelynek a Bánffy-palota adott otthont. A kolozsvári interkulturalitás alapelveire, működőképes modelljére javaslatot tevő iratot, a jelenlevő 18 szervezet vezetője írta alá. A charta tartalmáról Hegedűs Csillát az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökét kérdeztük. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...