A Világosság református egyházi műsor október 4-ei ajánlata
2015. október 02., péntekA Pátria rádióban október 4-én, a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája Jézus és a samáriai asszony találkozása. Szó lesz a kisgéresi gyermektáborokról és egy jogteológiai értekezésről is.
Jézus Samárián keresztül megy tanítványaival, útközben megállnak Sikárban. Jákób forrásánál Jézus találkozik egy asszonnyal, aki vizet jött meríteni. Beszélgetni kezdenek. Sok minden kiderül a samáriai asszonyról, akinek végül meghatározó lett ez a találkozás. Hogy miért? Ennek üzenetét Szabóné Kozár Éva perbenyiki lelkipásztor tolmácsolja a hallgatóknak.
Kisgéresben már hagyományosan minden évben fontosnak tartják a gyülekezeti napközis gyermektáborok szervezését. De hogy miért is vállalják ezt a sok szervezéssel is járó, de szép feladatot a lelkészházaspár, illetve miért fontosak az ilyen több napos alkalmak az alapiskolás korosztályú gyermekek számára, arról Blanárné Pituk Gabriella lelkipásztorát kérdezzük.
A református jogteológia különös részének következtetésrendszerével foglalkozott doktori értekezésében Rákos Lóránt zsinati tanácsos, kövecses-naprágyi lelkipásztor. Hogy konkrétan mit is jelent ez, az kiderül a vele készült beszélgetésből.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





